Bejártuk a megújult piacot

Negyven éven át szolgálta Békásmegyer lakosságát a valaha “ideiglenesnek” szánt piac. Szűk, fantáziátlan építmény, amely már hosszú évek óta lassú haldoklásra lett ítélve, egészen az elmúlt év nagyszabású felújításáig. Az építkezést megelőző régészeti vizsgálatok során nem találtak római romokat a Heltai Jenő tér alatt. Ami most megépül azonban, felidézi az antik pinceterek hangulatát – XXI. századi módon.

A piacon pár perc alatt körbe lehet járni. Persze egy igazi háziasszony (akik számára a lift közelében alakított ki az Önkormányzat „női parkolókat”, hogy gentleman módjára óvja őket a hosszas cipeléstől), tehát egy igazi háziasszony többször végigjárja a standokat, vissza- visszatér egyes árusokhoz, gondosan összevetve az árakat és a zöldségek, gyümölcsök, tejtermékek, hal -vagy húsáruk minőségét. Ami akár órákat is elvehet a délelőttjéből, ám tudja, hogy a vasárnapi ebéd tálalásakor a befektetett idő bőségesen fog kamatozni. Ha már
felmerültek az árak, a Békásmegyeri piac jóval olcsóbbnak tűnik, mint a belvárosiak, ami a pedig minőséget illeti, legfeljebb azon lehetne vitatkozni, hogy a legszebb áruk közül melyik a legeslegszebb.

A mi piaci sétánk azonban még hosszabbra sikerült, mint a leggondosabb háziasszony legigényesebb bevásárlása. Miután az áru útját követtük az érkezéstől a vevőig, nem a főbejáraton keresztül léptünk a piactérbe, hanem a szállítók számára kialakított fedett rakodótéren át. A zöldségeket és húsárut higiéniai okokból külön folyosókon hozzák be, és természetesen a húsokat külön hűtőkben tárolják. A tárolókat és hátsó helyiségeket minden árus a saját igényei szerint alakíthatta ki – természetesen figyelembe véve a hatósági előírásokat, valamint megtartva a vásárlók szeme elől rejtett kiszolgálóterek egységes
stílusát. Négy vagy öt ember dolgozott egy hentesüzlet mögötti térben, fehér köpenyben, mint sebészek a kórházban, s a füstölt hús finom szaga bőven kompenzálta a műtői sterilitás keltette kellemetlen emlékeket. Még a kidobandó fölösleget is sterilen tartják: az állati hulladékot hűtött tárolókból szállítják el.

És persze a csarnoktól elzárt folyosó helyiségeiben dolgoznak, akikkel a vevő nem találkozik, s akik nélkül a piac nem működhetne: az Élelmiszerbiztonsági Hivatal munkatársai, az egészségügyi dolgozók, a piacfelügyelet emberei.

Kilépve a vásártérbe valami megüti a szemlélődőt. Mintha moziban ülne; a vetítővásznon egy film jelenete, ahol a teljes látvány mintha egy ember, a rendező koncepciója szerint és irányítása alatt sok-sok munkatárs, a díszlettervező, kellékes, világosítók, díszítők és jelmezesek részmunkájával kiszámítottan, előre aprólékosan eltervezetten valósulna meg. A falak fehérje és a standok állványainak fémes szürkéje dominálja a teret s a visszafogott háttér előtt virítanak rikító színekben a zöldségek és gyümölcsök. A zöld, piros, sárga, barna
szinte minden árnyalata. S a tejesüzletek üveggel fedett hűtőpultjaiban a legkülönbözőbb sajtok sárgáinak széles skálája, a henteseknél a szárnyasok fehér húsától a marha sötét bordójáig. Ha pillanatra megmerevednének a vevők, festménynek képzelhetnénk.

Pár perc erejéig állva kell maradni s az emberek mozgását figyelni. Úgy tűnik, mindenki visszatalált kedvenc árusaihoz. S valóban családiasabb a hangulat, mint a főváros nagy piacain. Erre utalt Bús Balázs polgármester, amikor a megnyitón megemlítette a régi, népszerű televíziósorozatra: „Az idősebbek még talán emlékeznek a méltán híres Szomszédok című teleregényre. A Szabó Ottó színész által megformált Józsi nevű zöldséges nem csupán árus volt, de olyan régi ismerős is, akivel a vásárlók bátran megoszthatták örömeiket, gondjaikat is”.

A standok között járkálva megszólítunk néhány vásárlót. „Féltem idejönni, biztos voltam benne, hogy fölmennek az árak. Kellemesen csalódtam” – mondja egy idősebb asszony. Kérdésünkre, hogy mi a legszembeötlőbb különbség a régi és az új piac között, egy középkorú férfi sietősen csak ennyit felelt: „Ne haragudjanak, rohannom kell.” Majd szinte futtában visszafordulva kiáltotta oda: „De itt aztán van hely rohanni, nem kell kerülgetni az embereket!” „A világítás nem elég”, mondja egy idős úr. ”Több lámpa kéne.” „Tiszta és fényes.” Ez egy ifjú anya véleménye. „Egy piacnak koszosnak, zajosnak és zsúfoltnak kell lennie. Ez itt úgy néz ki, mint egy kórház” – zsörtölődik egy nyugdíjas férfi, aki évtizedek óta a Bécsi útról jár ide. „De mindegy, már maradok ennél a piacnál.”

A csend egyelőre valóban feltűnő. Nem mintha nem jönnének a vásárlók, de úgy tűnik, még mindenki, az árusok is megilletődve lépnek be a (polgármester szavaival élve) „minden elemében XXI. századi piacépület” területére.

Negyven éven át szolgálta Békásmegyer lakosságát a valaha „ideiglenesnek” szánt piac. Szűk, fantáziátlan építmény, amely már hosszú évek óta lassú haldoklásra lett ítélve.

Mégis, ez a haldoklás nap mint nap megtelt élettel, hiszen épp ez a piac lényege: a nyüzsgés, az alapduruzsolásból kiszökkenő hangos nevetés -és beszédfoszlányok, néha bizony káromkodások; mindenesetre az a hely, ahol szinte minden bevásárláskor rég nem látott ismerősökkel futunk össze – vagy akár szomszédunkkal, akivel soha nem állunk le egy hosszas beszélgetés erejéig a panelház folyosóján. Ezt a duruzsolást szeretné Bús Balázs átmenteni az új épületbe: „Most viszont önökön a sor, hogy újra életet vigyenek a falak közé.”

A régi épület bontásra vár, amint végleg eltűnik, elfoglalhatják helyüket az őstermelők. Az építkezés pedig tovább folytatódik: a főépülethez a teret körülvéve kapcsolódik majd az újabb üzletsor. a piac vezetése ide várja a palacsintázót, a kávézót, lángossütőt, a gyros büfét, a virágárust, és még egy termelői borszaküzlet is nyílik majd. Minden, amire szükség lehet: az iparcikkeknek, tisztítószereknek, lakástextileknek is lesz üzletük.

A téren pedig a napvitorlák alá színpad, jégpálya épül. Minden megadatik majd, hogy találkozzon Békásmegyer két oldalának a sínek és a forgalmas út által elválasztott lakossága. Mert – ahogy a polgármester elmondta – „Egy helyi közösség életében ugyanis a piac nem csak valamiféle üzlet, hanem a közösségi élet agorája is. Ennek pedig a békásmegyeri lakótelepi környezetben különleges jelentősége van”.